Fandom: Johnny's Entertainment

Páros: Nishikido Ryo/Okura Tadayoshi

Korhatár: 18

Figyelmeztetések: Slash!

Egyéb: Bétázásért köszönet Ave-nak... A történet a Kéthetente kedden folytatása, de érthető nélküle is.

- Mi történt?

- Csak engedj be… Ryo szó nélkül arrébb állt, és beengedte barátját, aki ázott volt, és kétségbeesett. - Uchi hol van? - A saját lakásában… de mi a fene történt veled? - kérdezte, miközben lábújjhegyen állva tornázott le a szekrényből egy törülközőt. Odaadta Okurának, aki lerogyott a padlóra, kezében az anyagdarabbal, de ahhoz se volt benne elég erő, hogy nekilásson megtörülni a haját. Ryo sóhajtva lépett mögé. Kivette barátja kezéből a törülközőt, és ő kezdte el vele dörgölni a másik fejét. - Megcsalt. Ryo keze egy pillanatra megállt, majd folytatta barátja hajának törlését. - Ryo-chan, hallod, amit mondok?

- Hallom, de az lehetetlen… Yassu nem tenne ilyet.

- Láttam, hallottam… elrohantam… "Tehát ezért nem volt nála esernyő…" futott át Ryo agyán. - Biztos rosszul láttad… - nem érkezett rá válasz… rémülten konstatálta, hogy Okura egyre görnyedtebben ül, válla egészen előre esett. - Tacchon…?

- Ryo-chan! Fordult meg Okura, és barátjához bújt, ahogy a gyermek bújik anyjához, ha rosszat álmodott. Ryo meglepődött, és hirtelen azt se tudta, mit tegyen, aztán beugrott neki. Ilyenkor meg kell ölelni azt, aki védelemért megy karjai közé. Lassan felemelte a karját, és átölelte Tacchont. Észre sem vette és már simogatta is a hátát. - Nincs semmi baj - mondta, de nem volt túl meggyőző a hangja. Okura hangtalanul sírt a karjai között. Ryo-nak fogalma se volt arról, mit mondjon, vagy tegyen. Nem szokott ilyen helyzetbe kerülni. És egyébként is mit kezd az ember egy síró Tacchonnal? Tacchon nem szokott sírni! Tacchon csöndben van, eszik, és nevet, méghozzá a két utóbbit nagyon sokszor. Nem sír, vagy ha sír is Ryo előtt még sohasem tette. Okura felemelte a fejét Ryo mellkasáról, és ajkát a másikéhoz érintette. Ryo a döbbenettől levegőt venni is elfelejtett. Tacchon nem húzódott el, nem tett semmit, csak szorosan zárt szemmel puha, hideg száját Ryo-éhoz érintette, aki az első döbbenet után azt vette észre, hogy nem zavarja a másik ajka. Nem kelt benne semmilyen rossz érzést, sőt kellemesen bizsergeti. Ráadásul, ahogy ennyire közelről figyelte a másik szomorú könnyáztatta arcát, elszorult a torka. Nem akarta Tacchont ennyire szomorúnak látni. - Mit művelsz? - húzódott el, de még csak fel se emelte a hangját.

- Ryo-chan… fáj… látom folyamatosan, és hallom… nem akarom ezt… segíts, kérlek - suttogta Okura, és ahogy kinyitotta a szemét újra eleredtek a könnyei.

- Nem lehet - válaszolta határozottan.

- Ryo… te pontosan tudod… - Remegett Tacchon hangja. Igen Ryo is tudta. De ő megbocsátott, és tovább léptek. Egyetlen botlás volt Uchi részéről. Ryo nagyon nehezen tette túl magát rajta, de megtette, mert úgy gondolta fontosabb neki a kapcsolatuk, mint az az egy alkalom lehetett Uchi-nak. Sohasem jutott eszébe a bosszú. Bár tény, amikor rájött egy éjszakát mászkált az utcákon de… attól nem lesz jobb, ha valaki mással… - Kérlek Ryo-chan - súgta Tacchon Ryo fülébe, és átölelte a nyakát. Okura haja még mindig vizes volt, Ryo megborzongott a hidegségétől. Tacchon egész teste át volt fagyva. Persze, csurom víz mindene… Jó érzés volt… és nem akarta ellökni magától, mert ha ő nemet mond, hova megy? Mit csinál? Mély levegőt vett. Hiba volt. Szinte mellbe csapta Okura illata… Már nem csak nem akarta, nem is tudta ellökni magától. Elfordította a fejét, és finoman megcsókolta az eső áztatta gyönyörű nyakat. Tacchon halkan nyöszörgött, ahogy Ryo az érzékeny pontját kényeztette. Mikor nem sokkal később elhúzódott, Okura sebesen szedte a levegőt, és szinte azonnal rávetette magát Ryo szájára. Semmi sem maradt a nem sokkal azelőtti szemérmes pusziból. Szenvedélyesen szívta a másik ajkát, majd nyelvével simított rajta végig. Ryo hevesen a hátára döntötte Tacchont, és fölé mászott, ujjait a másik félhosszú hajába merítette, és csókolta, úgy, hogy a végén már levegőt is alig kaptak. Okura keze megindult barátja hátán, majd a mellkasán, végül mindenfajta időhúzás nélkül ráfogott a másik férfiasságára, és nadrágon keresztül kezdte el simogatni. Ryo meglepődött. Nem gondolta volna, hogy Tacchon ennyire hamar a lényegre fog térni. Vele szinkronban mozdulva, jobb kezét elhúzta a másik hajától, és lenyúlt az öléhez, de ő nem elégedett meg annyival, mint Okura. Kigombolta barátja nadrágját, lehúzta a cipzárt, majd az alsóval együtt megszabadította őt a felesleges ruhadaraboktól, aztán ő is megszabadult tőlük… Fölsőjükkel egyikük se törődött, főként azután nem, hogy Ryo merevségét Tacchonéhoz dörzsölte. Ujjai ismét a másik hajával játszottak, Okura pedig nem találva más kapaszkodót Ryo hátán keresett fogást. Ajkaik összefonódtak, miközben az élőváladéktól egyre nedvesebb férfiasságukat hevesen dörzsölték egymásnak. Csókjuk is vad volt. Nem volt azokban a pillanatokban semmi meghittség, semmi finomság, de minden érzéküket megbabonázta a másik félmeztelen teste, elakadó lélegzetvételei. Semmi sem számított, csak a mindent elsöprő élvezet, az hogy mindkettejüknek jó legyen. Szinte egyszerre értek a csúcsra, egyikük sem kiáltott fel hangosan, vagy ordította a világnak élvezetét. Csak néhány még addiginál is gyorsabb mozdulat, és egy picit hangosabb nyögés… Vagy 10 perce feküdtek már a nappaliban, mikor Ryo felkelt, ledobta magáról a pólóját, lenyújtotta a kezét Tacchonnak, aki egy pillanatig tétovázott, majd halványan mosolyogva elfogadta, és feltápászkodott. Ő is lehúzta magáról a fölsőt, aztán együtt lezuhanyoztak. Nem szóltak egyetlen szót sem, csak finom mozdulatokkal mosdatták a másikat. Aztán mind a ketten magukra kaptak egy alsót, Ryo kiterítette a futonját, és lefeküdtek aludni. Okura szorosan bújt Ryo-hoz, aki mosolyogva ölelte magához. Mindezt… néma csöndben… Reggel Tacchon korán felébredt. Szomorúan bújt ki Ryo karjai közül. Felöltözött, és elindult, de az ajtóból visszafordult és nézte az egyenletesen hullámzó ágyneműhalmazt meg a fekete kócfoltot, ami Ryo haja volt. Pontosan tudta miért ide jött. Mert akarta ezt. Nem az agya rejtekében pihent a vágy, hogy Ryo-t így érintse, hanem a szívében. Valahol, nagyon mélyen… Yassu hűtlensége előhozta ezt a vágyat belőle. De Ryo Uchit szereti... Tacchon pontosan tudta, hogy Ryo semmit sem mond majd párjának, mint ahogy ő sem fog szólni Yassunak, még csak arról sem, hogy meglátta őt mással. Az is csak egy botlás lehetett, hiszen a fiú biztosan szereti őt. Ahogy ő is szereti Yassut… Hogy miért vágyott még is olyan elkeseredetten Ryo-ra? Nem tudta. Nem értette. Nem számított… mégis mit tehetne? Már az kész csoda volt, hogy így működött a dolog. Ha hirtelen szakítana Yassuval és elmondaná, mit érez… soha többet nem tudnának együtt dolgozni. Az meg rosszabb lenne, mint a halál. Az együttes volt mindannyiuk élete. Sóhajtott egyet, majd szomorúan elmosolyodott. Megfordult, és kilépett a lakásból. A következő vacsora ugyan úgy zajlott, ahogy egészen addig mindegyik. A két "feleség" az apró konyhában tüsténkedett, amíg a "férjeik" benn iszogattak. Nem volt zavar, nem volt pirulás, se kényelmetlen csönd. Olyasmi sosem volt köztük. Ha ők hallgattak, az bársonyos volt, békés, és kellemes. Az ő csöndjük ezerszer beszédesebb volt, mint mások szerelmes szavai. Nem beszéltek arról az éjszakáról. De a szerelmes csöndjük, még a koncertek dobhártyaszaggató zsivajában is megmaradt nekik…