Figyelmeztetés: Ikrek, fiúk, és én és írás… na szerintetek??

Korhatár: csak a szokásos tőlem, nincs benne szex de… öhm hát nem lett valami vidámos…

Egyéb: Aki nem ismeri a mítoszt az kutassa föl gyorsan… anélkül ez a történet nem sokat ér…

A modern Narkisszosz

Hiú…

Önelégült…

Csak magával foglalkozik…

Sok időt tölt a tükör előtt…

Szeret vajon bármi mást a saját arcán kívül…?

- Ádám már rég fel kellett volna kelned!

- Szükségem van a szépítő alvásomra öcsi! Ha nem alszom ki magam, csúnya leszek! – nyöszörögte a választ, és magára húzta a takarót.

- Te és a csúnyaság egy mondatban. És nem az öcséd vagyok hanem a bátyád! Gyökér!

- 10 egész perccel vagy öregebb mért kell ezt így felfújni? – ült fel az ágyban a sértett.

            Szőke haja még alvás után is tökéletesen megkomponálva keretezte gyönyörű arcát. Mintha az agya még álmában is üzenetet küldene a testének, hogy ne forgolódjon mert kócos lesz.

            A tökéletes mása felnevetett a hirtelen érzelemkitöréstől. Születésük sorrendje régóta vita téma volt. Ádám megrögzötten állította, hogy biztos ő az öregebb, Ákos csak jót nevetett morgolódásán. Tökéletesen értelmetlennek találta ezeket a szóváltásokat. De arra jók voltak, hogy testvérét kiugrasszák az ágyból.

            Ádám mogorván ment a fürdőszobába. Fogatmosott, majd megmosta az arcát egy különleges bőrkímélő archabbal, majd tonizálta, végül fényvédő faktort tartalmazó arckrémet kent az arcára nagyon vékony rétegben. Valójában tökéletesen feleslegesen. Ákos sohasem végezte el ezt a reggeli rituálét mégis pont ugyan olyan makulátlan bőrrel rendelkezett mint testvére.

- Persze mert én helyetted is vigyázom a szépségemre!- szokta hajtogatni, mintha attól, hogy ő kétszer annyi borzalmat ken magára, a testvérének is jobb lenne.

            Ákos korábban végzett, az iskolájuk előtt egy padon ülve várta testvérét, arcát a nap felé fordítva élvezte a kora tavaszi nap már forró sugarait. A nap fényében fürödve látta meg testvérét Ádám, földbe gyökerezett lábbal állt meg az iskola kapujában, ekkor Ákos felé fordította arcát és rámosolygott.

            Ádám otthon tért magához, az ágyában feküdt, és testvére az arcát simogatta.

- Jobban vagy? Egyik percről a másikra elájultál nagyon aggódtam! – Ádám elmerült testvére arcának bámulásában. A szemek amit őt nézték aggodalomtól csillogtak, de annyira gyönyörűek voltak, az orr vonala, a száj szépséges pirossága, kinyújtotta a kezét hogy végigsimíthasson rajta. Még mielőtt megérinthette volna a puha bőrt, leejtette az ágyra a kezét.

- Ádám? – szinte tapintani lehetett Ákos hangjában az aggódást.

- Menj innen – hangzott a mogorva válasz.

- Biztos vagy benne?

- MENJ MÁR!

- A szomszéd szobában leszek ha kell valami… - mondta Ákos halkan.

            Ádám a fejére húzta a takarót, és rázta a zokogás. Egyetlen pillanat, egyetlen nézés, és örök szerelemre kárhoztatta ikertestvére iránt.

            A napok egyforma lassúsággal teltek. Ádám nem kelt fel az ágyból, és nem sokkal később mer nem is bírt volna felkelni.  Arca beesett, teste elvékonyodott. Akármennyit sírtak könyörögtek neki nem akart enni. Korházba került, és infúzióra kötötték.

- Miért csinálod ezt? – zokogta ezredszerre Ákos. – Mért dobod el az életed?

- Gyere… közelebb… - suttogta Ádám erőtlenül. Ákos az ágyához lépett és lehajolt hozzá. – Annyira… gyönyörű vagy. Elemészt az örök bámulásod, de sohasem érintésed.

- Megőrültél Ádám?

- Szeretlek… tükörképem… - sóhajtotta, és elaludt.

            Két nappal később meghalt. Ákos még azon a napon összetörte a lakás összes tükrét…