HP

Figyelmztetés: Slash, 18+, Erőszaknak tűnhet, de nem az :)

Nagyon rövidke, inkább csak egy gondolatocska....

Gyűlöllek

- Gyűlöllek! – suttogod, és mint a régi jelre mindig, most is szád felé kapok számmal, és vadul megcsókollak.

Mint két ellenség úgy tépjük, marcangoljuk a másik bőrét. Így megy ez nagyon rég…

Emlékszem, már először is így történt. Utánam ordítottál a folyosón, én visszafordultam, berángattalak egy eldugott zugba, és úgy tettelek magamévá. Durva volt, de pont ezt szeretted. Hogy a tested fájjon végre és ne a lelked.

Évekig játszottuk ezt a játékot, csak egy szó, és már tettem, amit akartál. Látszólag én voltam a domináns, és mindenki csak nevetett volna, ha tudják, a rabszolgád vagyok, és mindent csak érted teszek.

Minden alkalom így zajlott, a szükség szobája falának nyomtalak, és szaggattam rólad a ruhákat. Karod a fejed fölé szorítottam, és vadul martam el nyakad, harapdáltam bőröd, hogy hetekig látszódott fogaim mintája. Hangos voltál, nem kérted, követelted, hogy hatoljak beléd. Fájdalmat akartál, és én kevés előkészítés után hatoltam beléd. Durva voltam, sikolyod visszhangzott az apró szobában, és akaratodon kívül indultak meg könnyeid. Igen fájt, de a tested fele annyira se, mint a lelked, kínzott, hogy mást várnak el tőled, mint ami vagy. A megmentő, a jó fiú. Ilyenkor tested fájdalmába álcázva gyógyítgattad lelked könnyeiddel. Én elengedtem karod, egyik kezem merev férfiasságodra tettem másikkal letöröltem könnyeid.

Vállamba kapaszkodtál, és karmoltál, mint egy macska. Lassan mozdultam meg benned, úgy irányítva lökéseim, hogy testedben érintsék azt a pontot, amitől hangosan nyögtél bele vállgödrömbe. Csak ekkor gyorsítottam a tempón.

Soha sem voltunk együtt ágyban, mindig a fal, a mosdó, vagy egy lépcsőforduló. Csak az élvezet után nyúltunk el néha a szükség szobája ágyának két szélén, egymástól távol. Csak néztük egymást, s ha elnyomott téged az álom, szomorúan figyeltem, ahogy álmodban is sírsz.

Tíz éve. Tíz éve legyőzted Voldemortot. Tíz éve elhagytuk a Roxfort falait. És tíz éve élünk egy fedél alatt, alszunk egy szobában, és egy ágyban. A gyűlöllek a mi játékunkká vált. Ha meggyötörten haza érsz a munkából, és fáj az élet, csak rám nézel, és azt mondod, amit régen: Gyűlöllek. És újra kölykök vagyunk, ám a játékot már máshogy játsszuk.

Már nem kell, hogy fájjon, már nem kell durván hozzád érnem. Ha sírsz, örömödben teszed. Próbállak óvni, védeni, de lelked régi sebeit már nem forraszthatom össze. Csak veled vagyok, a régi ellenségből lett biztos bástya.

Ágyunkra fektetlek, és lassan csókolom végig tested, nyakadat egy foltban kiszívom, te felnevetsz, ez az ÉN jelem, hogy az enyém vagy. Tudom, mire vágysz, mit tegyek veled, a régi jó rabszolga már egy halk nyögésből érzi ura, mit kíván. És én teszem a dolgom. Örömöt nyújtok neked, amiért te ezerszeresen kárpótolsz, már azzal is, hogy szeretkezésünk után, hozzám bújsz, rám emeled zöld tekinteted, és halkan csak azt súgod:

- Gyűlöllek…