Újra itt… Csak tudnám, mért mindig ide fúj be a szél engem…

- Kavagucsi-san örülök a találkozásnak - hajol meg a köpcös férfi - régen láttuk utoljára! - Közben észrevétlenül int. Nemhiába tudja mi az esetem. De hogy mi is ez a hely? Egy mezei host-klub álcája mögé rejtőzött kupleráj. Ja persze férfiaknak, férfiaktól. A fiú, akit ideintett, maga az álom. Nálam picivel alacsonyabb, hosszú vörösesszőke haja a fenekéig ér, és lazán, egy szalaggal van összefogva a tarkóján. Izmosan vékony… Ahogy végig mérem, tudom, mit lát a szememben. Vágyat. Hát kérem mindenkinek, kell valami perverzió.

– Ő itt Izawa Renji, új host nálunk. Remélem kedvét, leli majd benne. – mosolyodik el a köpcös. Erősen megnyomva az új szót. Nem véletlenül járok ide sokat. A fiú pedig elpirul. Hmm kifejezetten bájos.

- Nahát Hayato-san maga mindig kitalálja a gondolataimat – mosolygok rá a fiúra, mint farkas a prédájára, de ő állja a tekintetem. A köpcös eltűnik ketten maradunk. – Üljünk le oda! – mutatok egy asztal felé, ő meg bólint. Talán néma?!

- Hayato-san kifelejtette az én bemutatásom. Szervusz Kavagucsi Kai vagyok – nyújtom felé a kezem. Ő elfogadja, vékony törékeny kezével megrázza az enyémet.

- Örvendek Kavagucsi-san. Én…

- Tudom te Izawa Renji vagy. – nevetek rá és lásson csodát az ég egy pillanatra, mintha elmosolyodna. Ez a mosoly. Felesleges volt leülni, ezt a fiút most azonnal akarom!– Gyere! – húzom magammal az elkülönített részleg felé, ahol szobák vannak. Törzsvendég vagyok itt. De ennyire gyönyörű fiú ritkán akad az utamba.

Az egyik ajtó nyitva… óh Hayato-san tényleg mindenre gondolt. Betessékelem a szobába, majd én is belépek és magunkra zárom az ajtót. Renji háttal áll nekem. Az ajtó zárának kattanására mintha megrándulna a válla. Mögé lépek, átölelem a derekát, és finoman számat a nyakához érintem. Lassan mélyen veszem a levegőt, és érzem, ahogy libabőrös lesz a fiú. Elmosolyodom, elengedem a derekát, kibújok a zakómból és a szobában lévő egy szem székre dobom, majd lefejtem magamról a nyakkendőm és az is hasonló sorsra jut. Megfordítom és megcsókolom. Ő azonnal visszacsókol. Nem is csók ez… beleharap a számba előbb finoman majd úgy, hogy szinte fáj. Felnyögök. Eltolom magamtól, mire ő rám néz, kérdően. Az előbbi zavart kisfiú máz már leolvadt róla. Szemében vágy ég. Így még kívánatosabb.

Ledöntöm az ágyra, fölé telepszem és kigombolom a kék ingjét. Hagyja, hogy levetkőztessem, és végig csókoljam a mellkasát. Jól sejtettem, bár vékony mégis tökéletes alakja van. Ez a fiú gyönyörű. Felém nyúl és levarázsolja rólam az ingem, a nadrágom, pár másodperccel később már ruha nélkül nézünk farkasszemet egymással. Vadul csókolózunk, nyelveink kergetik egymást, miközben kezünkkel felfedezőútra indulunk a másik testén. Ő finoman karmolva végig simít a gerincem vonalán, miközben én már a lényegre térek, és egyre keményedő férfiasságánál motozom. Elszakadok a szájától, végig nyalom a nyakát. Ezt a gyönyörű nyakat. De ő nem hagyja magát. A hátamra dönt, a lábam közé telepszik és szájával veszi kezelésbe ágyékomat. Nem bírom sokáig. Visszadöntöm a hátára, felhúzom a lábát. Látom megvillanni a szemében, hogy már ő is erre várt. Végig húzom a nyelvem az alsó ajkán… Hátha erre várt megadom neki. És már benne is vagyok, Ő hátrafeszíti a fejét, a fenekét megemeli, mintha ennél mélyebben akarna magában érezni. Egyre gyorsabban mozgom benne, mind a ketten hangosan zihálunk a gyönyörtől. Azonos gyorsasággal, mint ahogy mozgom a kezemmel, ingerlem őt. Ő szorosan lezárja szemeit, lábaival karol át, és még mélyebben veszi a levegőt. Nem kell neki sok, de nekem se… mind a ketten elélvezünk. Pihegve nyúlok el mellette az ágyon.

Pár perc múlva érzem, hogy egy kéz simogatja a mellkasom, kinyitom a szemem és látom, hogy Renji kezei motoznak rajtam. Halványan elmosolyodom, és a hátamra fordulok, ő lovagló ülésben rám ül.

- Talán nem volt elég? – kérdezem tőle vigyorogva.

- Nem… - hajol közel a számhoz, és szinte belesuttogja – általában nekem ennyi nem elég – mondja, de a hangja is más, mélyebb és rekedtesebb. Mintha a jó kisfiú tényleg csak egy máz lenne, hangostul, nézésestül mindestül. Megint bele mar az ajkamba. A mániája a harapás, de tőle olyan jónak érzem. Finom keze addig motoz ágyékom körül, míg újra nem veszi föl előző méretét. Ekkor rám ereszkedik. A szalag, még az előző körben megadta magát, haja most kibontva terül szét a vállán, mint egy angyal, legalább olyan perverz angyal, mint én de angyal.

Meglovagol engem, próbálom irányítani de, nem hagyja magát. Zöld szemével végig engem néz, miközben a lassú ügetésből gyors vágtába kezd. Kicsit beharapja alsó ajkát, de még mindig csak engem néz, és én nem tudok szabadulni a tekintete fogságából. Beszippant, fogva tart és nem ereszt. Ez több mint szex, ez valami jóval több annál… Továbbfokozza a tempót és hangosan nyögve, aznap este másodszor elélvezek. Ez a fiú tud valamit.

Lemászik rólam, mellém fekszik finom puszit ad a számra. Én átkarolom őt.

- Szép volt kölyök – borzolom össze a haját – nem néztem volna ezt ki belőled.

- Az ember mindig próbálja a tőle várható legjobban nyújtani – mondja a jó kisfiú hangján. A rosszkisfiú hang jobban tetszett.

- És menny idős ez az ember? – kérdezem tőle és vigyorgok, mint a tejbetök. Egyfelől, mert ez volt életem eddigi legjobb éjszakája másfelől, meg mert annyira aranyos ez a fiú…

- 22 éves.

- És kicsit szűkszavú… - és szűk... fuj Kai mi, nem jut eszedbe!?

- Ennyit kérdezett ennyit mondok. – bal kezemmel az álla alá nyúlok, hogy rám nézzen

- Azért a mondataidban lehetne, alany, állítmány, tárgy, és nem kapnék sírógörcsöt ha beletévedne néhány határozó és jelző, és ha mindez összetett mondatban történne hát az maga lenne a mennyország! – mondom, majd adok egy puszit a homlokára. Ő elneveti magát.

- 22 éves vagyok, anyám ír, apám japán. Japánban nevelkedtem. Festőnek tanulok, az egyetemen. Nemrég kezdtem el itt dolgozni. Így megfelel? – ez a fiú mikor beszél egészen elragadó. A pimaszság jobban áll neki, mint a pír, és egészében véve a hangja a legcsodásabb. – de ha nem haragszik meg Kavagucsi-san egy kicsit kimerültem így aludnék egyet… - kicsit tétovázik de, végül kibújik az ölelésemből, és az ágy másik felére húzódik. Szinte fázom… bánt hogy elveszítettem ezt a meleg törékeny testet a karjaimból.

- Aludj csak… Renji - suttogom halkan, majd mikor hallom a fiú halk szuszogását, felöltözöm és lelépek.

A fene vinné el az egészet, mért kellett megint ide jönnöm és… Én csak egy jól sikerült görbe éjszakát akartam, egy egészen szépfiúval. De én nem a föld legszebb fiúját akartam, aki ráadásul, elbűvölő, és olyat tud művelni az ágyban, amitől még én is zavarba jövök. Én… én azt hittem… áh mit hittem ez az út is hazafelé… Hosszú sötét és magányos. Ami otthon vár az meg a másik fele a dolgoknak.  Renji talán most ébredezik… eszébe jutok? Keres maga mellett? KAI TE CÍMERES ÖKÖR!!! Neki ez a munkája!!!!! Reménykedtem... reménykedtem abban, hogy a kedves mosoly, a hang az nekem szól. Mennyire őrült voltam. Én lehettem az ezredik, akin kipróbálta a jófiú-rosszfiú álcát… Én lehettem a sokadik, akivel ezt átélte. Hiszen ő ebből él hogy minden este más férfi… és itt vagyok. A ház előtt. Belépek a kapun. Nyikorog. Hát persze hogy meghallja és kijön…

- Hát hazaértél végre? – áll az ajtóban a tökéletes japán szépség talpig jégben. Nesze neked Kai ezt kapod te a törékeny festő fiú helyett éjszakára.

- Igen Mai hazajöttem…