- Kérlek Tora, induljunk vissza minél hamarabb! – mondtam neki reggel.

- De miért Mizuki? – nézett rám csodálkozva, nem értette, mért nem akarok tovább ott maradni.

- Mert még sok a dolgom, és az ügynökömmel is megbeszélni valóm van. Kérlek Tora! – valójában annyira korán el akartam indulni, hogy Yujival ne keljen találkoznom.

- Hát legyen… ha ennyire indulni akarsz. – Rántotta meg a lány a vállát. Hosszú fekete haja kibontva terült szét a hátán. Úgy gondoltam, ha nem lennék meleg, akkor ő lenne álmaim nője. Bár mit mondhatnék így is ez a típus volt a gyengém… Csak férfiben.

- Mit nézel ennyire? – kérdezte tőlem, én meg elmosolyodtam.

- Azt hogy milyen gyönyörű vagy. Csak kár hogy nő!

- Teee ezért kitekerem a nyakad! – visított játékosan majd nekem ugrott, összekócolta a két perccel előtte összekötött hajamat, és viccelődve tarkón vágott.

            Hamar búcsúzkodtunk. Már az autónál álltunk és sajnálkoztunk, hogy Yuji nincs még ébren. Mikor megjelent az ajtóban kék sporttáskáját hanyagul a vállán átvetve, aznap is talpig feketében volt. Kicsit erőltetet, bár minden kétséget kizáróan hatásosan mutatott rajta.

- Nincs kedvetek engem is magatokkal vinni? Unalmas a vonatút…. – mondta miközben felénk lépkedett. Kevesebb nagyképűség volt a hangjában, mint mikor először találkoztunk, de még mindig bosszantó.

- Persze örömmel! Majd te ült Mizuki mellé, én álmos vagyok, hátul jobban tudok aludni! – mondta Tora és boldog volt, hogy velünk utazik a testvére. Na én kevésbé voltam boldog.

- Gyere, rakd be a csomagtartóba a táskád – mondtam Yujinak. Mikor mellém ért a táskájával, halkan maga elé suttogott hogy csak én halljam.

- Sajnálom Mizuki. tény…

- Mehetünk! – csaptam le a csomagtartót és beültem az autóba.

Tora sokáig integetett a szüleinek, majd hamar eldőlt azzal az ürüggyel, hogy ő álmos és aludni akar. Így „kettesben” maradtam Yujival.

            Kezét izmos mellkasa előtt összekulcsolva, nézett ki az ablakon. Alsó ajkát kicsit lepittyesztette, mint a duzzogó kisgyerekek. Ahogy vezetés közben néha-néha ránéztem, mindig kihagytam egy levegővételt. Kövezzetek meg, de ahogy a nap megvilágította az arcát tényleg lélegzetelállító volt.

- Te is kívántál engem akkor meg mért? – fordult váratlanul felém, én annyira megijedtem hogy majdnem félrerántottam a kormányt.

- Yuji azt hiszem ez nem az, az időpont, amikor meg kellene ezt beszélnünk – suttogtam miközben idegesen pillantottam a visszapillantó tükörbe, hogy Tora nem ébredt-e fel, de szerencsénkre békés arccal szunyókált.

- Szerintem meg tökéletes az időpont! – makacskodott. Magamban kelletlenül könyveltem el hogy a „magabiztos ide nekem a föld minden férfijét és nőjét” Yuji csak egy nagyon jól sikerült álca. Valójában nem több egy éretlen kölyöknél. Kész szerencse, a magabiztos verziójától előtört a félénk remegő énem…

- A végén még felébred a húgod! – még mindig suttogtam, tőlem telhető leghatározottabb hangon. Ő amennyire az autó tere és kézifék engedte közel húzódott hozzám, kezét a combomra tette majd egyre beljebb és feljebb csúsztatta a kezét.

- Nem érdekel, ha felébred, csak arra válaszolj, mit követtem el! – mondta szinte üvöltve, én ráléptem a fékre és félreálltam, kezét átraktam a saját lábára és szembe fordultam vele.

- Na ide figyelj Yuji! – suttogtam fojtott hangon – Ha nem fogod magad vissza, kiraklak itt a nagy büdös semmi kellős közepén és a maradék több órás utat, megteheted a saját két táncos lábacskádon. Értve vagyok?

- Nem hittem volna, hogy ilyen is tudsz lenni… - vette föl az előbbi duzzogós pózt.

- Hát elég kevés ember tudja előcsalni ezt az énemet! – mondtam nem túl vidáman miközben sebességbe tettem az autót, hogy folytassuk nem túl vidám utunkat hazafelé.

- Mizuki segítenél kiszedni a csomagom? – kérdezte pár órával később Yuji mikor begördültünk a háza elé. Én kelletlenül kiszálltam, kinyitottam a csomagtartót.

- Ezt tedd el, és kérlek olvasd el, de csak ha Tora nincs veled – mondta Yuji miközben a kezembe nyomott egy összehajtogatott papírt. – Kérlek, ne utálj! – suttogta a még a fülembe majd adott egy puszit. Szerencsére Tora nem láthatta, mert takart minket a csomagtartó teteje. Yuji odalépett a húgához előadták a „jaaaj de hiányozni fogsz te vagy a legjobb tesó” nagyjelenetet majd mi visszaültünk a kocsiba és elindult a lakásomhoz.

            A papírdarab, amit Yuji adott egy levél volt. Ez állt benne.

Mizuki!

Mikor ezt olvasod már másnap délután is lehet… ám mikor írom 10perce sincs hogy kijöttem a szobádból, teljes értetlenségben. Tudom, hogy ha lesz rá alkalom, holnap meg megkérdezem miért. És abban is biztos vagyok, hogy nem fogsz válaszolni. Így azt kérem, kezdjük előröl… találkozzunk szerda este, és tegyünk úgy mintha akkor találkoznánk először.. kérlek…

Csókol: Yuji

Persze még ott állt utóiratban az étterem címe és az eljutási útvonal. Hát nem egy egyszerű eset ez a fiú. Csókol… Áhh idióta.

- Mit olvasol? – hajolt fölém Tora

- Seemit. Na mi az ebéd? – rejtettem el a papírt a zsebembe, fogalmam se volt mit tegyek. Egyfelől vonzott másfelől… még mindig nem voltam rá kész. Pedig a fene essen bele már 14 év telt el azóta…