- Oh tudod apa csak egy éjszakára maradunk…- hallottam még Tora hangját amint bevonulnak a házba. Én kimaradtam kettesbe ezzel a párducimitációval.

- Tudom ki vagy – mondta Yuji édes mély hangján. Oké már a hangjától libabőrős lett a hátam.

- Tényleg és mégis ki vagyok szerinted? – kérdeztem tőle, legyőzve félénkségem. Kezemet zsebembe rejtettem hogy ne lássa mennyire, remeg.

- Te vagy a yaoik királya. A legjobb mangaka ebben a stílusban…

- Mióta érdeklődnek a balettosok a mangák iránt? A ti dolgotok nem a piruettezés lenne? – kérdeztem éles hangon. Annyira utáltam mikor a munkámat forszírozta valaki.

- Azóta érdeklődnek a balettosok a mangák iránt mióta te rajzolod őket… Mizuki – lépett olyan közel hozzám hogy felsőtestünk összeért. Rajta csak egy vékony fekete atléta volt, rajtam pedig nyári ing.

- Mi a fenét művelsz? – néztem rá megdöbbenve és hátráltam egy lépést. Ennek következtében nekiütköztem az autónak.

- Ugyan ne akard nekem beadni, hogy nem tetszem neked. Minden férfi és nő ilyen tekintettel szokott méregetni, ha megkíván engem mint az előbb te….- suttogta a fülembe. Majd egy lépést hátra lépett és onnan folytatta mondókáját – Csak azt akarom mondani neked… ha bármivel megbántod a húgom, velem gyűlik meg a bajod. – Mondta, majd kivette a csomagtartóból Tora táskáját és bement a házba. Én nagyot sóhajtottam, miközben az járt a fejembe, nesze neked egy újabb probléma. Egy mérhetetlenül szexis, ám teljességig kiszámíthatatlan probléma.

- Na ugye hogy jó hogy eljöttünk? – mondta este Tora. - A szüleim nagyon örültek nekünk!

- Ja szavakba nem tudom önteni mennyire örülhettek, hogy nem vagyok teljesen japán… - mormogtam inkább magamnak mint Toranak.

- Mit mondtál Mizuki? – kérdezett vissza a táskája mélyéről. Éppen az alvó ruháját kereste. Zuhanyozni készült.

- Semmit… - válaszoltam hangosan és jól érthetően.

- És Yuji is nagyon örült neked! Nem is hittem volna, hogy ilyen hamar összebarátkoztok! – mondta, mintha fel se tűnt volna neki, hogy Yuji feltűnően érdeklődött irántam.

Na ja én is baromi boldog voltam, hogy ilyen hamar összebarátkoztunk…. Csak ne barátkoztunk volna össze ennyire szorosan….

- Akkor én elmegyek fürdeni!- mondta Tora.

- Menj csak, addig én befejezek néhány rajzot – válaszoltam és elindultam a táskámból kiszedegetni a ceruzákat, a lapokat.

Az íróasztal mellett álltam, mikor hallottam a hátam mögött nyitódó ajtó zaját.

- Mit hagytál itt  To…. Te mit keresel itt?- ugyanis az ajtóban nem Tora állt, hanem Yuji. - Mért jöttél ide? Mit akarsz tőlem?- kérdeztem remegő hangon miközben kezemmel görcsösen szorítottam az íróasztal szélét.

- Semmit Mizuki… Az ég egy adta világon semmit – ingatta a fejét jobra-balra, miközben táncos lépteivel egyre közelebb jött hozzám. Mosolygott, olyan önteltség volt a mosolyában, mint aki jól tudja, mit akar, és azt mindig meg is kapja. Mire észbe kaptam, már közvetlen közelről csodálhattam sötét szemeit, hosszú fekete szempilláit. Annyira gyönyörű volt hogy az már döbbenetes. Azokkal a gyönyörű szemeivel vágyakozva próbálta elkapni a tekintetem, de én próbáltam nem figyelembe venni azt, hogy olyan közel áll hozzám hogyha ránéznék akár a szempilláit is megtudnám számolni. A nyakamhoz hajolt, és finoman megharapta a fülem.

- Hmm, finom az ízed – suttogta a fülembe, majd szorosan magához szorított hogy moccanni se bírtam. Bár ugyan olyan magasak voltunk, ő színtiszta izom volt, én viszont vékony és gyenge, ha akartam volna, se tudtam volna szabadulni a karjaiból. De nem is akartam egyszerre bénított meg a félelem, és valami olyan, amit már régen éreztem…. Élvezet. Élvezet, ahogy a másik test az enyémhez ér, ahogy a lélegzete csiklandozza a nyakam.

- Ne… Yuji eressz el – suttogtam nem túl nagy meggyőződéssel. Csak annyira engedett az ölelésen hogy az arca pont szembe kerüljön az enyémmel, hogy gyönyörű szájával végig simítsa az enyémet, majd óvatosan nyelvével utat törjön magának. Ugyan még mindig féltem, de egyre jobban vágytam rá. Engedtem a szelíd erőszaknak, és hevesen csókolózni kezdtünk. Csókjától megremegett a térdem, vállába kapaszkodtam, majd egyik kezemmel beletúrtam félhosszú sűrű fekete hajába. Erre ő elszakadt számtól, kijjebb gombolta az ingem és nyelvét végigfuttatta a kulcscsontomon.

- Yuji ezt ne…

- Cccs…. Maradj csöndben - tette mutatóujját számra. – Érzem, hogy kívánsz… - suttogta a szemembe nézve, miközben kezével végigsimított a már erősen szűkös nadrágomon. Gyorsabban szedtem a levegőt, mire ő elmosolyodott, egy apró puszit nyomott szám sarkába, és elkezdte lehámozni rólam a nadrágot. Mikor már a boxerem is a bokámnál kötött ki, mint egy kisgyereket a derekamnál fogva feltett az asztalra. Mielőtt még nekiláthattam volna tiltakozni, nyelvét végighúzta férfiasságomon. Megremegtem, mire ő már a kezével is és nem csak a szájával ingerelt tovább. Ám akkor már nem az élvezettől, hanem a félelemtől reszkettem.

- Eressz el Yuji! – a hangom is remegett. Ő értetlen arccal felnézett rám. Mikor meglátta könnytől csillogó szemem, magához húzott, átölelt, és mint egy kisgyereket elkezdett ringatni. – Azt mondtam, eressz el! – löktem el magamtól, még mindig reszketve de már nagyobb határozottsággal. Lekászálódtam az asztalról, felhúztam a  boxerem és a nadrágom, miközben ő értetlenül nézte remegő kezeim, ahogy öltözködöm.

- De Mizuki mi rosszat tettem? – már nyoma se volt a magabiztos Yujinak, csak döbbenet és aggodalom csillogott a szemében.

- Azt mondtam, ne érj hozzám, de te hozzám értél. Azt tetted! – mondtam, miközben rá se néztem. Ez akkora hazugság volt, hogy attól féltem rám szakad a ház.

- De…

- Takarodj ki a szobámból Yuji mielőtt még a húgod, visszajön – mondtam neki.

- Rendben… megértettem – mondta halkan majd kiment a szobából.

            Én hátam a falnak vetve szép lassan lecsúsztam a földre, átkaroltam a térdem és elkezdtem zokogni. Így talált rám pár perccel később Tora aki bármennyire faggatott csak zokogtam, és egy szót sem szóltam. Ő csak simogatta a hátam és suttogott, hogy nyugodjak meg. Hiába.