Jött a télre a tavasz, és Tora minden nap eljött hozzám, és nem hagyott dolgozni. Ültünk beszélgettünk. Jó volt vele lenni. Volt bennem egy furcsa érzés hogy ennek a barátságnak nemsokára vége lesz. De nem akartam hinni a félelmeimnek.

-Naaaa Mííííízukkkiiiiiii kérlek! Mutasd meg mit rajzooolsz! - Nyávogott ezredszerre, én meg felvettem a jól begyakorolt álmérges arcomat és válaszoltam ezredszerre ugyan azt, mint eddig mindig:

- Nem és nem! Akkor mutatom meg, ha te is az írásaidat! – Ez az örök témája mindig ezzel jött.. a rajzaimmal…. Egyszerűen nem értette meg, hogy nem akarom megmutatni…

- Milyen témájúak a mangáid? - váltott hangot, tudta hogy a nyávogással nálam nem jut túl messzire.

- Tora kérlek, váltsunk témát…- mondtam halkan, és egy ceruzát pörgettem az újam között…

- De…

- Kértem valamit- néztem rá tőlem nem megszokott határozottsággal-, de ha nem vagy képes ennek az egy kérésemnek eleget tenni, akkor akár be is fejezhetjük…

- Ugyan mit fejezzünk be Mizuki? - mosolygott bájosan. - Hisz nincs köztünk semmi csak ez az asztal!- kacagott fel.

- Uhh.. Tora te is a szóvicceid!- nyögtem fel fájdalmasan.

- Ha nem lennének én, se lennék - nevetett még mindig. - Gyere velem sétálni! - váltott mégis témát.

- Nem lehet. Dolgoznom kell- néztem rá zavartan, már nem haragudtam rá, csak bántott, hogy vitatkoztunk… és már megint ugyan azon.

- Oh értem... tehát zavarok. - válaszolt kicsit szomorúan.

- Ugyan Tora te engem sosem zavarsz!- de hangomban kevesebb volt a meggyőző erő, mint amennyire szerettem volna.

- Áhh nem változol meg Mizuki… nem akarsz megbántani ezért inkább nem vagy őszinte. De nem baj nekem úgy is dolgom van. Vagy négy osztály dolgozatait kell ma még kijavítanom-mondta fejcsóválva - Jó munkát!- Majd adott egy megszokott puszit a homlokomra… Ahogy kilépett a kávézóból még láttam, hogy az ajtóban rágyújt, majd egy percig tétovázik, merre induljon, végül határozott léptekkel elindul a főutca felé. Engem meg ott hagyott a kavargó gondolataimmal. Nem tudtam mit kéne tennem, megmondjam neki vagy ne… mégis mit tehetnék. Majd rájöttem, hogy csak egyet tehetek… folytatom a rajzolást.

            Nem sokáig élvezhettem a rajzolást, negyed óra múlva visszatért Tora és ledobott elém valamit. Először nem is értettem mi az. Aztán jöttem rá, hogy az egyik manga kötetem az. Lassan elmosolyodtam majd kézbe vettem és kinyitottam.

- Tehát meguntad a kérdezgetést, téged ismerve csak azon lepődöm meg, hogy most tetted és nem sokkal előbb. Oh ráadásul a legújabb kötetem... megtisztelő – mindezt olyan keserűen száraz hangon mondtam, ahogy azóta csak egyszer beszéltem.

- Ezen meg mi a jó fenét nem lehetett elmondani?- kérdezte és bár a mondat maga nagyon felelősségre vonó volt, ahogy ő mondta inkább kedvesnek tűnt.

- Most már mindegy, tudod, ha ezt megtudod, akkor megtudsz mást is, amit nem akartam elmondani, hiszen minden kedves árus boldogan felvilágosít erről téged... és az érzéseidet nem akartam megsérteni - hadartam zavarodottan.

- Mizuki miről beszélsz?- Még mindig zavart voltam, és elpirulva néztem rá, erre ő felnevetett. - Mizuki én nem vagyok beléd szerelmes. A férfiak sosem érdekeltek, amióta az eszemet tudom a nők vonzottak.

- Csak, mert te olyan bizalmaskodó vagy és… – dadogtam teljesen bambán, és legbelül szidtam magam, hogy ezt hittem róla

- Igen, mert mint férfi nem érdekelsz. Nem zavar be a szexuális feszültség így… Nem vagyok zavarban… Bármit meg merek tenni - kacagott önfeledten. És közelebb hajolt hozzám, ajka majdnem az enyémhez ért, majd huncutul kacsintott. Engem meg a víz vert le, ijedségemben . - Na gyere, menjünk fel hozzám és igyunk meg valami töményet!- Ajánlatát elfogadtam, összepakoltam a cuccaimat. És elindultam. Ő az ajtóból rohant vissza a magámért, aminek tudjátok mi ált a címlapján? „Kazuma Mizuki a yaoik koronázatlan királyának legújabb műve: Hazugságok labirintusa”