- Te… Ő csak…

- Fejezd be nyugodtan a telefonbeszélgetést. – Szürke szemei annyira hidegen néztek rám, hogy vacogni kezdtem.

- Sajnálom Justin, majd beszélünk. Nem, nem ugrom át hozzád, Franciaországba! Justin, hagyj már békén! Én nem téged! – üvöltöttem még a mobilba, majd összecsuktam.

- Szegény fiú most biztos szomorú, amiért így tetted le a telefont. – mondta kimérten, és a haját törülgette egy törülközővel.

- Teljesen és totálisan félre érted, ő csak Justin volt. Amíg otthon laktam, azt hitte, hogy van köztünk valami, azért, mert…

- Párszor eszméletlenre kefélted? – kérdezte halkan, minden pirulás nélkül, én azonban annyira szégyelltem magam, hogy arcom színe vetekedett Bill hajszínével.

- Öhm ő, szereti a csúnya beszédet, meg az erőszakot, kicsit elvont figura. – Eszembe jutott Justin izmosan vékony alakja barna loknisan göndörödő haja, hatalmas szemei… Úgy  néz ki mint egy porcelánbaba, a kis törékeny szépségről a fene se gondolta volna hogy imádja a vad dolgokat.

Megráztam a fejem, hogy eltűnjenek belőle ezek a gondolatok.

- Tehát ezt szeretnéd? – lépett közel hozzám Draco – Tőlem is csak ennyit akarsz és a mézesmázos szavaid mögött nincs semmi? Csak a testem kellene?

- Ha csak a tested kellene, már rég megtettem volna, és nem aludnék minden este pizsamában, a saját ágyamban szemérmesen átölelve téged, mintha nem a szerelmem, hanem a testvérem lennél – fortyantam fel indulatosan.

- Megint ugyan az a nóta – fordult el tőlem, még mindig a haját törülgetve.

- Ugyan az a nóta? Igen, mert nem jutunk dűlőre, én akarlak téged, te akarsz engem, mégsem történik semmi, és nem értem a dolgok miértjét!

Lendületesen megfordult a törülközőt levágta a földre, és a nyakamba csimpaszkodott, száját a számra szorította, nyelve erőszakosan tört utat számba, és hagytam, hagytam, hogy letaroljon a csókja, csak álltam ott, mint egy szobor, miközben az egész testem bizsergett a csókjától.

- Ezt érzem, de nem merem. – Suttogta, még mindig a nyakamat átkarolva, lábujjhegyen állva homlokát az enyémnek támasztva – Kérlek, értsd meg, lánnyal se voltam, nemhogy fiúval, szeretni se szerettem, nemhogy szerelmes lettem volna. Annyi új érzés, és mindnek te vagy a forrása. Látod, már úgy beszélek, mint azokban az idióta romantikus mugli filmekben a főszereplő lány. Egy idióta kislánnyá redukáltál engem, azzá tettél, ami nem akartam lenni, és rettegek az új énemtől.

Elmosolyodtam, mert rájöttem, hogy minden, amit Bill mondott igaz volt. Draco szeret engem, legszívesebben szárnyalni tudtam volna a boldogságtól. Hol érdekelt az előbbi bosszúság, a hosszú éhínségben töltött napok… Arcát a kezembe fogtam, rámosolyogtam, és megcsókoltam először az apró orrát, majd a szemöldökét, szemhéját, majd az ajkai az enyémhez értek, először óvatosan csókolt, majd ahogy csókunk mélyült, és vált egyre szenvedélyesebbé, vékony ujjai módszeresen tették tönkre összefogott hajam, míg végül kibontva terült szét hátamon.

Karjaimba kaptam, és az ágyra fektettem. Megcsókoltam a kezét, majd nyakához fúrtam arcomat. Friss illata volt, haja még mindig nedvesen csillogott. Ránéztem, ő elmosolyodott, és engedélyt adva mindenre, amire napok, hetek óta vártam, egy apró puszit nyomott számra.

- Annyira szeretlek. Bírom, várok, ha akarod, annyira.

- Annyira elég volt már a szavakból. – Mosolygott rám még mindig – Térj a lényegre.

Mondta még, majd újra megcsókolt, szenvedélyesen, annyi tűzzel, amit nem hittem volna róla. Meggyőződésem, hogy ebben a tűzben olvadt fel végleg Draco híres-hírhedt jégszíve. A tűzben, ami mi voltunk.  A tűzben, amiben benne volt az ő lelke, az én lelkem, és ott volt a test. Két test, együtt. Nem csak szeretkezés volt. Hanem vallomás, a már ezerszer kimondott, és az alig elsuttogott vallomás. Az, hogy ami köztünk van az maga a minden. Hogy meghalnék érte, minden furcsa túlzás nélkül, és ő is meghalna értem.

Mikor óvatosan félve beléhatoltam, könnytől fénylett a szeme. Megcsókoltam szemhéját, ő elmosolyodott és karját nyakam köré fonta. Tudtam, hogy az elején mennyire fájt neki, mindent megtettem, hogy a lehető legtöbb gyönyört adjam neki. Meg is kapta, olyan gyöngéden tettem magamévá, ahogy csak tudtam, miközben kezemmel férfiasságán játszottam. A nevemet suttogva élvezett el. Nem volt hangos, csak halkan perzselt szenvedélye, de olyan hevesen, amit sosem hittem volna…

Kimerülten pihegve feküdt karjaim között, én magamhoz szorítottam, feltett szándékkal, hogy az életben többé el nem engedem. De nem is akart menni, bújt hozzám, mintha én lennék a menedék.

- Ha tudom, hogy ez ennyire jó, hamarabb a sarokba vágom a józan eszem ezen maradékait is a többi után – dorombolta halkan. Én elnevettem magam. Annyira boldog voltam, így összebújva, vele.

- Én megmondtam.

- És akkor most mesélj, ki ez a Justin?

- Muszáj elrontani a hangulatot? – morogtam bosszúsan.

- Igen! Tudni akarom kinek, ajánlgatsz te ilyesmit mobilon.

- Honnan tudod annak az izének a nevét? – néztem rá elképedve.

- Mugli ismeret… Légy közel a barátaidhoz, még közelebb az ellenségeidhez, vagy hogy van… de maradjunk annál a fiúnál.

- Justinnal, az után ismerkedtem össze, hogy volt Billel az a kalandom. Bánatos voltam, ő pedig a szó legszorosabb értelmében véve felajánlkozott. Jó volt, így párszor összefutottunk. -

Éreztem, ahogy megrezzen a karomban – De ennek már vége, nem láttam már vagy egy hónapja. Nem értem mért hívott.

- Biztos? Biztos, hogy nem akarsz vele lenni, hogy nem akarsz lecserélni?

- Mért kell neked ekkora hülyeségeket kérdezned? – kérdeztem tőle szelíden, és nagyon virult közben a fejem. Kis mamlasz, mért hitte, hogy elhagynám?

- Akkor jó.

- Boldog vagy? – kérdeztem tőle, ha már beszélgetés, legyen teljes a látkép.

- Igen, és te? – Válaszolta és felnézett rám.

- Ha boldog vagy, boldog vagyok. - mosolyogtam rá és megcsókoltam. – Bárcsak örökké így maradhatnánk!

- Nicchooolass gyerhtek le, de azonnal!

- Erről ennyit! – nevettünk össze, gyorsan magunkra kapkodtuk ruháinkat, és elindultunk lefelé a lépcsőn.

- Draco Malfoy, az én házamban?! Vigyázz Nic a végén hátulról megátkoz!

- Ron?! Ginny, Harry, Hermione, APA?! Mind… megjöttetek. – Éreztem, ahogy nőni kezd a gombóc a torkomban, hátra fordultam. Draco a szokásosnál is sápadtabb volt a döbbenettől. Gondoltam erre ő sem számított.

- Na menjünk be mind a konyhába, és majd ott megbeszéljük… Gyerünk gyerekek – Terelte őket Mrs. Weasley. Dracóval kettesben maradtunk, suttogta fordult oda hozzám.

- Én erre nem vagyok képes, a legjobb lesz, ha hazamegyek. Ezt a szégyent.

- Idetartozol. – Fogtam meg a kezét. – Hozzám, a karjaimba, az ágyamba. Nem engedlek el, most hogy megkaptalak.

Nagyot sóhajtott.

- Akkor bemegyünk? – nézett rám kétségbeesetten.

- Be!

Azzal karon ragadtam, és bementünk a konyhába. És hogy ott mi történt? Az már másik történet, és talán nem is fontos. A miénk ebben a formájában akkor véget is ért. Új fejezet kezdődött számunkra, amiben már nem Én volt, meg Ő, hanem Mi.